Van egy Bodzánk, aki kutya, és van egy Marcink, aki lassan egy éves nagyfiú.
Érdekesen alakul az ő kapcsolatuk. Mikor még Marci pocakban lakott, már ment a "kommunikáció" Bodza bökött egyet az orrával, Marci válaszolt a lábával, és nagyon élvezték. (persze azt egyik sem kérdezte meg, hogy én élvezem-e :) )
Aztán megszületett a Marci, amikor hazahoztuk Bodza kutyi megszimatolhatta a lábát. Utána őrizte, amíg kint szendergett a baba kocsiban.
Ha sírás volt, akkor Bodzi volt az első, aki ott termett, és idegesen ugrált köztem és a gyerek közt, hogy miért nem csinálok már valamit.
Aztán Marci nagyobb lett, mászott, később menetelt, hangos sikítás lesz úrrá rajta, amikor meglátja őt, és megy "simogatni", ami inkább egy pék lapát ütögetéséhez hasonlít, de igyekszik. Néha elkapja és megcibálja, máskor rá akar ülni a hátára, ilyenkor Bodzi néha kis morgással közli, hogy nem díjazza Marci effajta közeledéseit.
Teljes köztük az összhang, amikor dédi kekszet oszt, mindketten felpattannak, és sorba állnak a jussukért. :) Sőt Marci nem irigy, ami már nem kell neki a reggeliből, dobálja lefele neki. Mi sem jelzi jobban ki a kedvenc gyermeknél, az első szava a Bobba volt, ami azóta lerövidült "Bo"-ra, de az értékéből mit sem veszített.
Hát így esett , hogy nálunk kettő a gyerek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése