Marci nagyon jól viselkedett, mondtam is az apujának, hogy márpedig máskor is megyünk Pomázra, (na nem azért hogy én társadalmi életet tudjak élni... :) ) közel fél óra kellett, míg Marcus az ölemből, avagy apja öléből elpártolt másfelé is, aztán délutánig nem hallottuk a hangját (na jó egy röpke 20 perces hisztit leszámítva, de én azt a fáradságra fogom)
Cicázott is...
Valamiért gyengéd szálak fűzik őt a nyávogó négy lábúak iránt, ezt tuti nem az én családomtól örökölte, én még hidegrázást is tudok kapni egy jól termett példány láttán. Persze Marcit ez nem zavarja, hangos cccciiccc kíséretében, egy ujját oda is merte dugni a simi-simi cica felhívásomra. Aztán persze megbarátkozott, és jól marokra fogta szegény párát.
meg pihent apa ölében
most nem azért, mert féltékeny vagyok, de hihetetlen mennyire imádja az apját, vele persze tud bújós lenni, én meg amikor felszólítom, hogy simogasson meg, jó esetben kapok egy sallert. Na meg a másik a fénykép album. benne van egy kép hármunkról, még a kórházban készült, hangosan követeli lefele a polcról (ha nem ő maga kaparintja meg) és fellapozza ezt a képet, mutat az apjára, szerelmes vigyor, puszi küldés... egy nap négyszer-ötször. Jah és hogy én is rajta lennék a képen ezt kb két hónap után a napokban vette észre...
Trambulin
Na ez nagyon vicces volt, vigyorogva nézte a "nagyokat", amint önfeledten ugrálnak föl-le. Persze neki sem kellett több ő is akart. Nagyok kijöttek, Marci beszabadult, ő ugrálni még nem tud, de nagyon édesen rohangált az egyik végéből a másikba, gyorsan kapkodva a kis talpait, mintha égetné, és nagyokat rötyögött közben.
aztán hazafelé így elfáradt.
a héven olyan meleg volt, hogy alvás közben szegénykémnek az alsó szemhéjáról is csöpögött az izzadság, miután felkelt benyakalt majd' 2 deci vizet, egyszerre :O
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése